2013. január 26., szombat

Amerika, Amerika!



Nagypapa búcsúlevelén a keltezés: 1913. május 25-e. Valószínűleg Németországban adta postára, de a borítékja elveszett. A levélben azt írja, május 29-én indul Amerikába az Amerika nevű hajóval. E. talál egy kiváló honlapot, az Ellis Island-ot, amelyen a bevándorlókra lehet keresni. Egyszerű esetben, mondja E. – igaz, egyszerű eset soha sincs, teszi mindjárt hozzá – a név alapján meg lehet találni a személyt. A Passenger record tartalmazza az illető nevét, nemzetiségét, az Amerikába érkezése előtti utolsó tartózkodási helyét, az érkezés dátumát, életkorát, nemét, családi állapotát, a hajó nevét és annak indulási helyét.


Az Amerika nevű hajó, amely főként Hamburg és Ellis Island között szállította a bevándorlókat


A bevándorlók keresésének legfontosabb forrás az Original ship manifest. Ez egy kérdőív, amelyet a bevándorlási tisztek az utasok kikérdezése alapján töltöttek ki, majd a kézírással felvett íveket önkéntesek vitték be az adatbázisba. A hallás után rögzített nevek kétszeresen is torzulhattak, hiszen a tisztviselőknek olyan helyiség- és személyneveket kellett le- illetve átírniuk, amelyeket addig sohasen hallottak. Így aztán érthető, ha az adatbázisban magyar helyiségnevek után kutatva szinte egyetlen ismerőssel sem találkozunk. Vajon melyik magyar település lehet Balarsvagas (Stefan és Marya Bujos lakhelye), Bereznini, Ormsuk, Kelcim, Kiskurina, Jamnica vagy Reczeg Piskol?

 Az Ellis Island-i nagy fogadóterem

Nagypapa levelében megírja, hogy május 29-én indul az Amerika nevű hajón. Az Amerika 1913. július 12-én érkezett New Yorkba. Cherbourgból 103, Cuxhavenből 207, Hamburgból 2042, Southamptonból 46 utast hozott. Ez mintegy 2400 személy. A „Ship” menüpont alatt a hajó fotóját és legfontosabb adatait is megtaláljuk. E szerint az Amerika befogadóképessége: 897 fő (420 első osztályú, 254 másod osztályú, 223 harmad osztályú férőhellyel). Ha hihetünk a számoknak, jó zsúfolt lehetett a hajó. A cherbourgi és a southamptoni utasok többsége amerikai állampolgár, a cuxhaveni és hamburgiak pedig kelet-európai kivándorlók, akik főként Oroszországból, Ausztriából, Magyarországról, Németországból érkeztek.

Bevándorlók egy hajó fedélzetén

Csakhogy nagypapa, Lipp Dezső nem szerepel az utaslistán. Minden Lippet – keresztnevüktől függetlenül – többször is megvizsgálunk (ezt a nevet nehéz elírni.) De nincs!

Hogy végül hogyan jutott nagypapa Amerikába, nem tudjuk. Annyi biztos, hogy 1919. október 15-i keltezéssel egy postai levelezőlapot ír édesanyjának, Lipp Ágostonnénak New Yorkból. A lapot Székesfehérvárra, Kígyó utcai lakásukra címezi. „Kedves édesanyám és családom! Egyelőre én rendben vagyok, hála istennek semmi bajom. Kérem édesanyámat és Margitomat, hogy tudassanak, mi minden történt ezen 4 borzalmas év alatt. Majd azután én is írok levelet, egyelőre csak lapot, mert nem tudom, megkapják-e. Ölelve, csókolva mindenkit: Dezső.”


Lipp Ágostonnéról, sajnos, nem őrzünk fényképet. K. P-től kaptam egy megsárgult fotót, amelyen feltételezése szerint dédnagypapa és felesége, Császár Júlia látható. Ha ez igaz, akkor a kép baloldalán levő, legidősebb gyermek a Dezső. Többször is megpróbáltam kinagyítani az arcukat és azonosítani vonásaikat. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a képen Dezső nagypapa látható.

A képek forrása:

Lipp Tamás

2013. január 24., csütörtök

Mit keresett Nagypapa 1909-ben Frankfurtban?



Akkor kezdődött, amikor egy távoli rokontól levelet kaptam, hogy ő a Lippek családtörténetét kutatja és ha van kedvem, segítsek ebben. Kedvem éppen semmihez sem volt, hát hosszan, elmerengve nézegettem a képeket. K. P. néhány konkrét kérdést is föltett, az egyik képen egy négytagú család látható, papa, mama, két fiú és két lány. Kik ők? Lehet, hogy Lipp Ágoston, nagypapa édesapja és felesége, Császár Júlia az 1880-as évekből? Vagy egy még régebbi generáció: Lipp (Lieb) Rudolf és Schubert Anna, az ősszülők? Fogalmam sincs.

Kinyitottam a szekrényfiókot, amelyben saját családi fotóimat őrzöm és találomra beletúrtam. Nagypapa egyébként jól reprezentált a családi képtárban. Például ez itt! A fotó 1909-ben, Frankfurtban, Samson és társa atelierjében készült. Éppen abban az évben, amikor Székesfehérváron megszületett a lánya, Margit. (M. úgy emlékszik, hogy nagymamának Győrben született az első gyereke, Dezsőke, de ő még csecsemőkorában meghalt.)

Mit keresett nagypapa Frankfurtban? A kép lánya születése előtt vagy után készült? Valószínűleg utána, mert a következő képen szűkebb családunk újra együtt látható: Lipp Dezső, felesége, Gyurkovics Margit, és gyermekeik: Imre (az apám) és Margit. A kép nyilván néhány évvel a frankfurti felvétel után, 1912 tájban készülhetett, Székesfehérváron. Apám 1910-ben született, a képen, gondolom, másfél éves lehet. Nagypapa levette a frankfurti világfi jól szabott öltönyét, cvikkerét, bajuszt növesztett és ezzel alkalmazkodott a székesfehérvári iparos ősök jól ismert bajuszos arcvonásaihoz.


Szóval, mit keresett nagypapa 1909-ben Frankfurtban? Hány éves is volt? Fogalmam sincs. Azt sem tudom pontosan, mikor született. E. fölfedez egy amerikai honlapot, a Free Family History and Geneology Records-ot, amelyen a közép-európai térségben, Magyarországra vonatkozóan ötféle forrásban kutathatunk. A katolikus születési anyakönyvi bejegyzések között meg is találjuk Lipp Ágostont (született: 1857-ben Székesfehérvárott) és Császár Júliát (sz. 1864-ben Besnyőn), valamint 12 gyermekét. Elképesztő, hogy egy ország, amely valóban fontosnak tartja a nemzeti identitást, és amely elég gazdag ahhoz, hogy erre energiát és pénzt áldozzon, milyen találékonyan segíti állampolgárait (de nem csak őket), hogy megtalálják a gyökereiket. (Később erre újabb és újabb példákat találok.)


A Free Family History szerint nagypapát, Lipp Dezsőt 1881. május 12-én keresztelik meg Székesfehérváron, a felsővárosi plébánián. Ő a legidősebb, az elsőszülött fiú. Ő is a műköszörűs mesterséget tanulja, föltehetően édesapja műhelyében. (A képen Lipp Ágoston látható a műhely ajtajában.) Nagypapa 25 éves korában, 1906-ban nősül, feleségül veszi az akkor húsz esztendős, Gyurkovics Antal és Litsauer Mária házasságából született Gyurkovics Margitot.

Egy 1902-es összeírás szerint Fehérváron abban az időben két műköszörűs működik. Közülük az egyik Lipp Ágoston, üzlete a Kígyó utca 9/A alatt található. Dédnagypapa tehetős ember, ipartestületi elnök, virilista. Mégis, amikor legidősebb fia, Dezső megnősül, talán hogy ne támasszon magának konkurenciát, Győrben vesz neki üzletet. Apa és fia mindketten nagy biciklisek. (A képen nagypapa látható teljes kerékpáros díszben, érmeivel.) Nagymama elmondása szerint Ágoston és Dezső biciklivel megy Győrbe, hogy kiválasszák a megfelelő üzlethelyiséget.

Nagymama szerint nem érzik jól magukat Győrben. Ő egész nap otthon ül, nagypapa az üzletben dolgozik. Este, ha megjön Dezső, sörözni mennek a Koronába, vagy moziba. Hiányzik az ismerős Fehérvár. Nem éltünk jól, mondta nagymama. Erre a mondatra, amikor elhangzott,  talán többször is, aligha figyeltem. Most, hogy ezeket a sorokat írom, és M. is emlékeztet rá, újra eszembe jut. Te tudod, kérdem M-et, miért ment nagypapa 1909-ben Frankfurtba. M. azt válaszolja, hogy a családi krónika szerint nagypapa mesterségét tökéletesítendő ment Németországba, Frankfurt am Mainba, a Solingen fellegvárába. (Ágoston dédpapa műhelyének portálján is olvasható a cég dicsérete.) Elképesztő, morgok az orrom alatt, abban az évben, amikor Székesfehérváron megszületik első gyermeke, Frankfurtban, egy fotoatelierben pompázik jól szabott öltönyben, selyem nyakkendőben, cvikkerrel. Na, belátom, ez elég meggondolatlan és rosszindulatú megjegyzés volt részemről, ráadásul olajat öntök vele a tűzre. Nagypapa csélcsap természetét már eddig is sokan és sokszor szóvá tették a családban, egy hölgy például odáig ment, hogy mérgében a szememre lobbantotta: én is az ő természetét örököltem. Na ’iszen!


Minden esetre nagypapának egy időre nyoma vész. Annál megdöbbentőbb egy 1913-ban keltezett, nagymamának írott levele. „Kedves Margitom! Nem akarok levelemmel hosszú lenni, csak rövid. Isten áldása legyen veled és rajtad. Ne feledkezz el rólam, és óva intelek, te se feledkezz meg magadról. Bocsáss meg, amivel vétettem, én megbocsátok. Május 29-én indulok az Amerika nevű hajóval az új világba. Végső óhajom, hogy gyerekeimre vigyázz, légy jó erkölcsű, istenfélő. Kívánom, hogy jövőre több örömöd lehessen! Csókollak igen sokszor, szerető Dezsőd.”

Nagypapa a tízes évek elején kivándorolt Amerikába. Ezt tudtuk. Azt is, hogy az első világháború miatt nem vihette magával a családját. Vagy éppen előrement, előkészíteni a terepet, csak nem jött össze. De mi ez a Ne feledkezz el rólam, és óva intelek, te se feledkezz meg magadról. Bocsáss meg, amivel vétettem, én megbocsátok...

Miért? Mi történt? Már megint a családi titkok! „Az írás abban segít, hogy formát adva a titkoknak, be tudjuk őket illeszteni az élettörténetünkbe” – írtam előző blogomban. Csak nem a hóhér akasztásának esete forog fent? Mivel fogalmam sincs, mi történt, ezért írom ezeket a bejegyzéseket? Netán hogy megértsem?

Lipp Tamás

2013. január 22., kedd

Pennebaker és a kergekór



Mármost akkor mondjam meg világosan és érthetően – kérdezte egy ismerősöm –, hogyan gyógyít az írás? Nem elég, ha jól kibeszéljük magunkat? Dehogynem – válaszoltam –, manapság az is nagy szó, ha egyáltalán meghallgatják az embert. Csak az írás több ennél. Amit leírunk, annak súlya van. Szerkezete. Jelentése. Végiggondoltsága. „Az emberi elme alapvető sajátossága, hogy választ keres a dolgok miértjére is. Ez a cél más szóval a jelentéskeresés. Akárhányszor egy-egy esemény megtörténtének okait kutatjuk, mindig felmerül, mi a célja és jelentése életünk egészének.” (J. W. Pennebaker, az írásterápia legfőbb teoretikusa, maga is kissé grafomán.)

„Ha a kisgyerekre rászólnak – folytatja a gondolatot Pennebaker –, hogy ne piszkálja a konnektort, egy ideig minden érdeklődését a konnektor fogja lekötni. Minél fejlettebb aggyal rendelkezik egy élőlény, annál összetettebb szinteken próbálja kutatni a dolgok okait és jelentéseit. Kultúránkban – és talán minden kultúrában – a megértés kulcsa, ha rájövünk, hogy mi okoz mit. Ha sikerül valamilyen okot kiokoskodnunk egy-egy olyan jelenség magyarázataként, amelyet korábban megmagyarázhatatlannak tartottunk, akkor kielégülést érzünk.”

Az írás abban segít, hogy formát adva a titkoknak, be tudjuk őket illeszteni az élettörténetünkbe. Az írás gyógyító hatása minden bizonnyal független az iskolázottságtól, hiszen mindenki önmagát haladja meg, amikor küzd az önkifejezésért, és így mindenki önmagához képest kerül egy megvilágosodottabb és megtisztultabb állapotba.

A gyógyító írás különleges esete, amikor az irodalmat hívjuk segítségül; amikor írók műveit használjuk terápiás célra. Hiszen tudjuk: a művészet élni és halni is segít. Már akinek szüksége van segítségre az élet nagy titkainak megértéséhez. Azt hiszem, a legbölcsebb ember, akivel valaha találkoztam, egy analfabéta juhász volt. A Kondor tó melletti tanyánkat nádazta, néhány napig segítettem neki. Ő az állatok és emberek testét, lelkét nem könyvből tanulta, hanem tapintotta. Bensőséges kapcsolatot tartott a művészettel is. Amikor megpihentünk az árnyékban, miközben „vászonkancsóból” friss kútvizet kortyolgattunk, opálos fényű történeteket mesélt. Egy ízben azt mondta el, hogyan gyógyította a kergebirkákat. A kórt egy agyi duzzanat okozza, amit élesre fent zsebkéssel kimetszenek. Aztán a sebet erős cérnával bevarrják. Aztán gyógynövények főzetével kenegetik, hogy mielőbb begyógyuljon.

Lipp Tamás

2013. január 18., péntek

Halolaj



“Nem az események fontosak, hanem a szemlélet – írtam 1977. január 5-én a naplómba. – A szemlélet (mint optika) változtatása. A beszűkülés, a hátrálás: lassú halál. Nyitni kell. Nem az életünk szereplőit és tárgyait kell kicserélnünk, hanem a nézőponton változtatni.” Sohasem tudtam a nézőponton változtatni, nem volt türelmem. Többnyire egyetlen elszánt gesztussal metszettem ki magamat családból, szerelmekből, barátságokból. Hogy mindig tiszta lappal kezdhessek. Merev, mondhatni irodalmi formák között hányódtam. Leírtam mindezt levélben, naplóban 1977 óta többször is.

Nemrégen olvastam Máté Gábor, a Vancouverben élő pszichiáter könyvét, A sóvárgás démonát. (Alcím: Ismerd meg függőségeidet!) Azóta tudom, hogy nem az irodalmi formák, még csak nem is az én irodalmi formáim merevek, hanem sejtmembránjaim. Ha ugyanis hiányoznak az esszenciális zsírsavak, a sejtek falai rugalmatlanok lesznek, és így nehezebb a tápanyagok és információt hordozó molekulák (hormonok, idegi ingerület átvivő anyagok) felvétele, leadása; egyszóval: a sejtkommunikáció. Az omega-3 zsírsavak (legtöbb a halolajban van) az egész szervezet normális működéséhez szükségesek, de hiányuk leginkább az agyban mutatkozik meg, „olyan hatást eredményez, mint amikor egy hálózatban zárlatos, elvékonyodott vagy lazán kapcsolódó vezetékek vannak: romlik a vezetés hatásfoka, nő a vezetési veszteség, nő a rendszer ellenállása” (Szendi Gábor). Ha hiányoznak az esszenciális zsírsavak, az agy működési rendellenességekkel reagál: tompaságot, érdektelenséget, apátiát, ingerlékenységet, irritabilitást, agresszivitást, kedélybetegséget mutat. Gyermekeknél az omega-3 hiánya hiperaktivitást, figyelemzavart okozhat.

Ennek a népszerűen csak depinek nevezett állapotnak legpontosabb szépirodalmi leírását Jonathan Franzen: Javítások című regényében olvastam. Az öreg Alfredot,  akin demenciát, skizofréniát, és Parkinson-kórt diagnosztizáltak, így jellemzi a felesége (tényleg jó néha olyan írók szövegeit másolni, akiket szeretünk): „És micsoda dolog az, hogy éjszaka megpróbálja felakasztani magát az összecsavart lepedőjére? Meg hogy ki akarjon ugrani az ablakon? És azt is nagyon rosszul tette, hogy megpróbálta felvágni az ereit az evőeszközzel... Alfred annyi helytelen dolgot művelt az életében... milyen rosszul tette, hogy mindig olyan elutasító volt, és rosszkedvű, és hogy elbújt az élet elől, és micsoda butaság volt tőle mindig újra és újra nemet mondani ahelyett, hogy inkább igent mondott volna.” Két éve lakott már Alfred a Deepmire Otthonban, amikor egyszer csak többé nem fogadta el az ételt. Tovább húzta, mint bárki hitte volna. A végsőkig ellenállt, végül összegömbölyödve, kiszáradva, összeaszalódva, csecsemőpózban halt meg.

Javítsunk hát életünkön (és másokén) igenekkel, szeretettel, írással, naplóval, bloggal, halolajjal – amivel és amíg csak lehet.

Lipp Tamás

2013. január 14., hétfő

Ki a bűnös?



Ahány olvasó, annyi olvasat. Ha egy regényben minden túlságosan egyértelmű, ha világosan látjuk, ki a bűnös, ki a jó- és ki a rosszember, gyanakodjunk: valamit rosszul olvasunk. Vagy – a regény rossz. Hiszen a jó regény finoman egymásra simuló, gyakran egymásnak ellentmondó rétegekből („olvasatokból”) épül föl, az írók lelke pedig – mint mindannyiunké, ha elég őszinték vagyunk magunkhoz – kifürkészhetetlen.

Nemrégen jelent meg egy kötetben Tolsztoj Kreutzer-szonátája és felesége, Szofja Tolsztaja Ki a bűnös c. önéletrajzi regénye. Kiváló példája a lehetséges párhuzamos olvasatoknak.

Amikor 1891-ben napvilágot látott a Kreutzer-szonáta, valóságos földindulást okozott Oroszországban. Addig senki sem ábrázolta még ilyen nyíltan a testi szerelmet. Később, a vallási fanatizmusba esett, a szexualitást végletesen megtagadó író már hallani sem akart könyvéről, mielőbb el akarta felejteni. Nem így a felesége, Szofja Tolsztaja. Ő nem tudott és nem is akart felejteni. Úgy érezte, hogy a Kreutzer-szonátában a férje megsértette, megalázta, elárulta őt. Elhatározta, hogy megírja a történetet a másik fél, az asszony nézőpontjából.

Szofjával egyébként nem bánt kesztyűs kézzel az irodalomtörténet. Hosszú ideig ő volt a bűnbak, aki megkeserítette a nagy író utolsó éveit. Jellemző, hogy a megírás után mintegy száz esztendőnek kellett eltelnie, mire megjelenhetett a Ki a bűnös. Azóta több  olyan mű is született, amely sokkal tárgyilagosabban ábrázolja a házaspár kapcsolatát. (Például: Henri Troyat: Tolsztoj élete és Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete, vagy az Aztán mindennek vége c. amerikai film.)

Egy történetet különböző nézőpontból olvasni nagyon tanulságos olvasmány, különböző nézőpontokból megírni viszont életre szóló kaland – lehet...

Lipp Tamás
http://lipptamas.hu/