(magyar történelmi
alakokról)
Bánffy Miklós |
A magyar nemzeti fölkelések vezérei kivétel nélkül elbuktak.
Tragikus hősök ők, nem pedig alkotók. Ennélfogva olyan irány fejlődik ki
minálunk, ami közeli rokonságban áll a zsidók „szenvedő Messiás” fogalmával. Ez
mint vallási alap gyönyörű, de mint politikai ideál rendkívül hátrányos. Mert
nem az a példaadó és követendő, aki valami maradandót a nemzet számára kivívott,
hanem az, aki vállalkozásának mártírja lett. Egyedül a balsiker viseli a
népszerűség glóriáját… Valójában Széchenyi István sem népszerű, akármennyit
cikkeznek is néha róla… Deák Ferenc már úgyszólván elfelejtett név, aki pedig a
’67-es kiegyezésben olyan önállóságot szerzett Magyarországnak, amilyent a
Habsburg-ház trónfosztása óta sohasem élvezett… Rákóczi Ferenc és Kossuth az
igazi nemzeti hősök, kiknek politikája, egyiké a majtényi síkon, másiké
Világosnál bukik el. Amennyire szép és nemzethez méltó, hogy mártírjait
szívében viseli, annyira hátrányos a közönség politikai nevelése szempontjából,
ha elfelejtetik vele, hogy a nemzeti boldogulás alapja a sikeres és a reális
munka…
Fölkeléseink bukását (sokak szerint) nem a politikai
helyzet okozta, hanem az árulás. Mert a magyar nemzet olyan rettentő erős, hogy
okvetlen győznie kell, ha kitart a harcban… Hogy a magyar számszerűleg kis
nemzet, és a német birodalommal szemben minden vitézsége dacára egyedül meg nem
állhat – ez a történelmi adottság elsikkad őnáluk. Sőt! Élén Rákosi Jenővel* egész iskola fejlődik
ki, aki húszmillió magyarról beszél és birodalomról a Kárpátoktól az
Adriáig.”
Írta Bánffy Miklós 1945-ben, Huszonöt év c. munkájában.
Hasonló gondolatokat fogalmaztam meg Sújtásos nemzet c. írásomban.
Hasonló gondolatokat fogalmaztam meg Sújtásos nemzet c. írásomban.
*Rákosi Jenő: publicista, 1882-től 1925-ig a Budapesti Hírlap (BH) főszerkesztője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése