Hiszek abban, ha valaki pontosan megfogalmaz valamit, hát még, ha le is írja, akkor már tett egy lépést afelé, hogy jobban értse, ismerje a kimondhatatlant, a megismerhetetlent is akár. A szavak pozitív és negatív értelemben is szinte mágikus erővel hatnak a lélekre. Tehát pszichológus hallgatóként és ettől függetlenül is azt vallom, hogy az írás segít az embernek közelebb kerülni, alászállni valódi lényéhez.
Van valami az írás-tevékenységében, ami önmagában megváltoztatja az életünkről alkotott képünket. Ahogy a beszédterápiánál, az írásnál is, az új szerkezet, az elbeszélés felépítése – amint újra meg újra feldolgozod a régi történeteket és érzéseket – olyan egyedi nézőpontot biztosít, amely távolságot teremt a jelenlegi élethelyzettől, és segít meghatározni, hogy mit jelentenek a múltbeli események, és hogyan kezeljük őket ma.
Van a pszichiátriában egy módszer, írás-terápiának hívják. Ha valamit leírsz, az ott van. Kijelented. Bevallod. Leszögezed. És akkor már nem nyom annyira a kimondatlansága, a felelőssége.
Néha az az érzésem, a magyarok számára az írás terápia. Azért írnak annyian.
Az írás híd, amely átvezet a kommunikációs szakadékon.
A létezés káoszában kezdi elveszteni a fonalat? Zúg a feje, csikar a hasa és látási rendellenességek gyötrik? Járjon kreatív írásra, mert az írás terápia.
Nem vagyok hű blogoló, terápiaként kezdem el, ahogy esik, úgy puffan alapon. A blogolás fél egészség. Vagy nem. Néha nagyon felizgatom magam.
Ne várd, hogy rögtön jobban érzed majd magad, lehet, hogy rosszabbul, de ezt is jegyezd le, minden változást, amit magadban tapasztalsz.
A történet, ami megtörtént veled, ha leírod, fokozódik az ereje, megteremti azt az érzést, hogy érdemes élned az életed, és hogy a rossz, ami veled történik, csak egy részed.
A blog egy barát. Olyan barát, akinek az egyetlen gondja az, ami az én gondom és aki meghallgatva
elnyel mindent. Hacsak a rendszer nem omlik össze, akkor ő stabilan itt van nekem és várja, hogy elővegyem, mikor szükségem van rá. Néha úgy érzem, nincsenek emlékeim, aztán úgy, hogy egyszerre túl sok is, vagy valaki másé is itt van bennem. Végtelenül egyszerű, és végtelenül bonyolult élni. Mindenesetre, mindenki formázza a másikat, ha ismeri, ha nem. És ez ellen nem tehetünk semmit és észre sem vesszük. Nem változunk meg, csak csiszolódunk. Nem bánom. Most. Most nem…
*
A nyelv, az írás árulkodik. Mindent eláruló és megvilágító hatalma elől senki sem menekülhet. Az írás kifejezi a rejtettet, az eltitkoltat, a lelkünk mélyén lappangó érzelmeinket, vágyainkat, szenvedélyeinket, szégyeneinket, bűneinket, büszkeségeinket. Az írás terápia, az írás gyógyíthat is. Nem biztos, hogy lazít, hogy megnyugtat, néha éppen felkavar, de legtöbbször segít. Idestova fél évszázada gyakorlom már magamon.
Rengeteg, hirtelen felindulásból – főként szakításkor – indított, írásterápia című blog-torzó rejtőzik a neten. Többségüket néhány bejegyzés után magukra hagyták. Azt hiszem, ezek a fehér (na jó, színes) háttérben meghúzódó, szakítás utáni, néma történetek lennének az igazán izgalmasak. Arra bíztatok mindenkit: folytassák! Folytassuk!
Kidolgoztam egy speciális technikát, amelyet önnek is szívesen megtanítok. A személyre szabott terápiát mindig előzetes beszélgetés és a jelentkező néhány korábbi írása alapján állítom össze.
Várom jelentkezését!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése